frissítés: 2009.05.07.



 


 


A szövetség megalapításának története:

A FIDIC (Fédération des Ingénieurs Conseils) 1913-ban történt alapítását követően a magyar tagszövetség 1933-ban Tanácsadó Mérnökök Testülete címen alakult meg, majd 1950-ig a FIDIC keretein belül működött, ezt követően - az akkori politikai viszonyok között- tagságunk ugyanúgy megszűnt, mint sok más nemzetközi, szakmai szervezetben. Amit az akkori politikai rendszer feleslegesnek tartott, az az 1990-es demokratikus változások után ismét sürgető szükségszerűséggé vált, nevezetesen:
újra meghonosítani a mérnöki gyakorlatban a tisztességes versenyszellemet, a magas színvonalú teljesítmény elsődlegességét a tömegtermelésre berendezkedett korábbi nagyvállalati gyakorlattal szemben, az önálló kezdeményezések, a társadalmi dialógus, a jogi és közgazdasági ismeretek újbóli meghonosítása alapvető követelménnyé válik a komplex technokrata szemlélet és annak társadalmi elismerése, a mérnöki szakma világszerte élvezett tekintélyének visszaállítása érdekében.
A Szövetség újbóli megalakítása szükségessé vált a külföldi tőke által finanszírozott magyarországi beruházásokban elsődlegesen alkalmazott FIDIC szerződéses gyakorlat mielőbbi széleskörű hazai meghonosításának igénye miatt is.
1992. április 23-án 42 taggal megalakult a T.M.SZ., majd a magyar Szövetséget a FIDIC június 3-i madridi közgyűlése ismét tagjai közé fogadta. Ezt követően -1996. május 14-én- a Magyar Tanácsadó Mérnökök és Építészek Szövetségét az Európai Közösség Mérnökszövetsége (European Federation of Consulting Association - EFCA) is tagjai közé, tagként felvette.

A szövetség tevékenysége, működésének jelenlegi feltételei:

A köztestületi jelleggel működő mérnöki és építész kamarák egyéni tagsági viszonyra épülnek és tagjaiknak kötelezettségekre épülő érdekvédelmet biztosítanak. A FIDIC tagszervezeteiben a vállalkozó Konzultáns Mérnökök számára lehetővé teszi az egyéni és a cég-tagságot ill. mindkettő együttes jelenlétét is.
A FIDIC nemzeti tagszövetségei a döntően szellemi tevékenységből származó árbevételekkel működő jogi és természetes személy, Mérnökirodák és okleveles mérnökök (építészek) számára kínálnak csatlakozási lehetőséget, önkéntes alapon. A belépési kérelemhez két bejegyzett tag előzetes ajánlását csatolni kell, az Alapszabálynak megfelelően.
Az ílymódon minőségi kiválasztás alapján létrejött szervezet nem törekszik tömeges tagságra, nem gyakorol kamarai típusú érdekvédelmet, viszont éppen a független mérnöki szolgáltatásokkal kapcsolatos társadalmi igényeknek megfelelve ösztönzi a legjobb Konzultáns cégek csatlakozását és szerveződését. A szövetségbe tömörült tagok érdekeinek érvényesítését fontos feladatunknak tekintjük, a társadalom és a Megrendelők minőségi teljesítést célzó érdekeivel összhangban.
A jelenlegi szabályozás szerint a FIDIC minden országban egyetlen legitim tagszövetséget ismer el.

A szövetség stratégiája, működési területeinek esetleges bővítése, céljai, hatékony működésének "fokozását" célzó elképzelései, tervei:

A Magyar Tanácsadó Mérnökök és Építészek Szövetsége, a TMSZ a mértékadó nemzetközi szervezetek -a FIDIC és az Európai Unió szakszövetségének, az EFCA-nak- teljes jogú tagjaként érdekeltté szeretné tenni a részben vagy egészben közpénzekből finanszírozott beruházások megrendelői körét érdek-képviseletünk céljainak és eszközeinek megismerésében, terjesztésében és alkalmazásában.
Meggyőződésünk, hogy egy rendezett és szabályozott piaci versenyhelyzethez a közpénzek bevonása nélkül működő bel- és külföldi magántőke is fokozatosan alkalmazkodik, amire -a szabad verseny esetenként zabolátlan nemzetközi "játékszabályai" között, különös tekintettel a sokszor félreértelmezett globalizációs kihívásokra- nagy szükség lenne.
CÉLJAINK
Az Európai Unióval folytatott tárgyalások 1998 évi megkezdése és folyamata sürgető szükségszerűséggel veti fel a magyar mérnök- és építészirodák nemzetközileg is versenyképes jogi környezetének kialakítását. Ennek érdekében az alábbi területeken kell - a potenciális megbízókkal és társadalommal folytatott párbeszéd keretében - már rövidtávon hatékony változást és eredményeket elérni:

  • A bel- és külföldi vállalkozások keretében működő mérnökök és építészek jogosultságának ellenőrzése és a jogszabályok ellen vétő egyének és vállalkozások szankcionálása.

  • A megrendelői kör olyan információkkal történő ellátása, amelyek véglegesen képesek eloszlatni azt a tévhitet, mely szerint a felkészült, legitim gazdasági és szakmai környezetben működő magyar vállalkozások csak korlátozottan versenyképesek.

  • A magyar és a külföldi vállalkozási környezetet egységesítő jogszabályi háttér kialakításának elősegítése.

  • A méltányos működést biztosító honoráriumok alkalmazása, a beruházások társadalmi igényeket kielégítő, alapos előkészítésének anyagi és társadalmi elismertetése. Az összköltségen belül - a fejlett országokban folytatott gyakorlathoz hasonlóan- kerüljön méltó helyére a beruházás előkészítésének idő- és költségigénye.

  • A nemzetközi kapcsolati háttérrel rendelkező TMSZ segítséget és támogatást tud nyújtani a szakmát érintő európai közösségi tárgyalásokhoz, valamint a bel- és külföldi versenytárgyalások egységes szemléletének kialakításához (ajánlatok kidolgozása és elbírálása). Ennek érdekében részvételi lehetőséget igényel a jelentős értékű versenytárgyalások zsűrijében, valamint az építésügyi ágazat gazdaságpolitikai döntéseinek véleményezésében.

  • A megrendelői érdekek olyan irányú képviselete, amely az épített környezet minőségének javulásában és a beruházási költségek optimális hatásfokú felhasználásában érvényesül.
   
  Bemutatkozás

A szövetség megalapításának története

A T.M.SZ. története

Mi a különbség a Kamarák és
a T.M.SZ. között?


A T.M.SZ. elsődleges céljai:

A T.M.SZ. tagság elnyerésének feltételei.
Információ:
Magyar Tanácsadó Mérnökök
és Építészek Szövetsége
T.M.SZ.
1016 Budapest,
Krisztina krt. 99.
Telefon: (1) 488-2037
Fax: (1) 375-7982
Internet: www.tmsz.org
E-mail: tmsz@tmsz.org